Hatósági hír 2026. 03. 19 12:47
2026. márciusi hírlevél
Tizenhat ország versenyzői vettek részt a svájci Renens-ben megrendezésre került Sumo Európa-bajnokságon...
Tizenhat ország versenyzői vettek részt a svájci Renens-ben megrendezésre került Sumo Európa-bajnokságon. Az Oroszokon kívül az összes Európai szumó nagyhatalom nevezte versenyzőit: két-két nagy busszal a lengyel, ukrán és bolgár csapat, egy nagy busszal a németek, valamint a grúzok és azeriek, valamint 30 versenyzővel utazott a magyar válogatott.
Egy-egy csapat nagy létszáma arra utalt, hogy a versenyzőinek zöme utolsó éves a korosztályában, így nagyobb eséllyel indul harcba a dobogós helyezésekért. Természetesen ez nem az jelenti, hogy a második-harmadik sorban lévő versenyzők jöttek el, hanem azt, hogy mindenki komolyan vette a verseny súlyát és az az abban rejlő lehetőséget a kvalifikáció megszerzésére, a jövő évi kínai Világbajnokságra.
A svájciakra jellemző, hogy mindent máshogy akarnak csinálni mint mások, még akkor is, ha az évek óta tökéletesen működik. Teljesen átszabták a megszokott versenyprogramot, így rendesen összekuszáltak mindent a versenyzők fejében (Délelőtti kezdés helyett, délutáni kezdés, a kis súlyok helyett a nagysúlyok versenyeztek hamarabb, plusz a kísérő programokkal még jobban az esébe tolták a befejezést, stb.) Mindennek meg is lett a böjtje: felborult papírforma, rengeteg sérülés, gyenge bíráskodás, érzelmektől túlfűtött hangulat...
Mindezek ellenére jól szerepeltek versenyzőink, akik 2 bronzérem mellett szereztek 3 darab ötödik helyezést és egy nagyon értékes különdíjat. Szemmel láthatóan erősebb, harapósabb lett a csapat, szépen beleálltak a csatákba és szívből küzdöttek. Büszke vagyok mindannyiukra!
Szalay Adrián a népes mezőnyben csak egy leheletnyivel maradt le a dobogós helyezésről és ötödik helyen zárták a versenyt.
A verseny díszvendége volt a Svájci Japán nagykövet, a Nemzetközi Sumo Szövetség elnöke és az Észak-Amerikai Sumo Szövetség elnöke. Ők hárman döntöttek az EB különdíjainak odaítéléséről, amely minket is érintett! Az U15-ös korosztály legtechnikásabb férfi versenyzője ugyanis nagy büszkeségünkre Szalay Adrián lett.
Hatósági hír 2026. 03. 19 12:47
2026. márciusi hírlevél
Populáris hír 2026. 03. 03 11:45
Hajmáskéri Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony keretében pénzügyi csoportvezető Munkakör/feladatkör betöltésére.
Populáris hír 2026. 03. 03 11:46
Ne nyisd meg a mellékletet, ellenőrizd a feladót, és légy körültekintő...
Populáris hír 2026. 02. 25 16:11
2026. március 7-től 8-ig és március 28-tól 29-ig
Közszolgálati hír 2026. 03. 09 11:31
Lőtérértesítő Közszolgálati hír a MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 02. 06 12:31
FIGYELEM!
Populáris hír 2026. 01. 22 16:52
Hirdetmény
Közszolgálati hír 2026. 02. 03 10:53
Lőtérértesítő Közszolgálati hír a MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 01. 21 09:42
Legyél nevelőszülő!
Közszolgálati hír 2026. 01. 22 16:37
Tájékoztatás a választás időpontjáról
Közszolgálati hír 2026. 01. 15 16:30
Esetleges nyomáscsökkenés illetve időszakos vízhiányok várható
Közszolgálati hír 2026. 01. 05 12:35
Hirdetmény a 10 ha térmértéket meg nem haladó, Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével, hirdetmény közzétételével történő értékesítéséről.