Populáris hír 2026. 08. 05 13:08
Ösküi Közös Önkormányzati Hivatal és Öskü Község Önkormányzat
A dokumentum összefoglalja a főbb tudnivalókat a koronavírusról, valamint bemutatja az újranyitáshoz szükséges legfontosabb teendőket
A Magyar Turisztikai Ügynökség a kézikönyv összeállításával a turizmusban érdekelt, jelentős vendégforgalmú szálláshelyek, vendéglátóipari egységek, attrakciók es szolgáltatók munkáját szeretné segíteni az újranyitáshoz kapcsolódóan, alapul véve az üzemeltetés során fontosnak tartott szempontokat.
A turizmus fokozatos újraindításával a szálláshelyeken, a vendéglátóipari egységekben, és a különböző attrakcióknál naponta ismét egyre nagyobb számú vendég fordul meg, akik igénybe veszik a kínált szolgáltatásokat, kapcsolatba kerülnek a kiszolgáló személyzettel, a többi vendéggel. Ezért mind a munkatársak, mind pedig a vendégek szempontjából összegyűjtöttük azon szempontokat, melyek a legfontosabbak lehetnek, hogy a fertőzés tovább terjedését megakadályozva, mégis megfelelő színvonalú szolgáltatást tudjanak nyújtani, és a vendégélmény is, az adott körülmények között, a legteljesebb legyen.
A dokumentum összefoglalja a főbb tudnivalókat a koronavírusról, valamint bemutatja az újranyitáshoz szükséges legfontosabb teendőket, amellyel biztonságos és élhető környezet teremthetünk mind munkatársaink, mind vendégeink számára. Ez a dokumentum nem kötelező jellegű szabályok felállítását célozza. A vendégeket fogadó vagy kiszolgáló helyszínek mindegyikén a szolgáltatás jellegéből fakadó speciális szempont- és előírás rendszer érvényes, működésüket hatályos jogszabályok mellett végzik, szabályozott körülmények között. A javasolt intézkedések felsorolása segítséget nyújthat Önöknek, de a hatályos – és a veszélyhelyzetre tekintettel rendszeresen felülvizsgált – közegészségügyi, higiénés és egyéb hatósági rendeletek, szabályzókat természetesen nem írja felül, nem előzi meg.
Forrás:
https://mtu.gov.hu/cikkek/megjelent-a-magyar-turisztikai-ugynokseg-covid-kezikonyve-1615
Populáris hír 2026. 08. 05 13:08
Ösküi Közös Önkormányzati Hivatal és Öskü Község Önkormányzat
Populáris hír 2026. 07. 31 16:42
Hajmáskérre és Ösküre vonatkozólag
Közszolgálati hír 2026. 08. 12 00:09
Frissítve: 2026.08.10. hétfő 08:00 "Helyreállt a stabilitás" Folyamatosan frissülő tájékoztató az Útirány.hu kezelésében
Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
Populáris hír 2026. 07. 29 09:31
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Hatósági hír 2026. 08. 05 17:27
Naponta frissítve... Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarország teljes területén.
Populáris hír 2026. 07. 06 21:24
FRISSÍTVE! A hőségriasztás meghosszabbodik, szombattól már harmadfokú riasztás lesz érvényben
Populáris hír 2026. 06. 23 17:13
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 08. 03 12:56
FIGYELEM! 2026. augusztus 3. napjával érvényességüket vesztik
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.