Populáris hír 2026. 08. 05 13:08
Ösküi Közös Önkormányzati Hivatal és Öskü Község Önkormányzat
Bűnmegelőzési járőrszolgálatokat szerveztek a Bakonyban.
A Veszprémi Rendőrkapitányság a „Biztonságban a Bakonyban” program keretében immár harmadik éve ellenőrzi illetékességi területén az erdőlátogatók által parkolóként használt zöldterületeket. A kirándulókkal kezdeményezett interakciók és a médiumokban közzétett prevenciós ajánlások kezdik éreztetni pozitív hatásukat. Bakonynána külterületén, a Gaja-patak szurdokában lévő Római fürdő népszerű túracélpont, melynek autós látogatói az elmúlt évtizedekben visszatérően váltak gépkocsi-feltörés áldozataivá. A bűncselekmények elkövetését elősegítette, hogy az erdőben leállított járművek utasterében autóstáskákat, retikülöket és más értékeket hagytak hátra tulajdonosaik. Ez esetenként a Bakonyban más helyszíneken is előfordult. A kirándulók időközben óvatosabbá váltak, az elmúlt két évben egyre kevesebb autóst kell a kapitányság megelőzési előadójának figyelmeztetnie.
A 2018. augusztus 20-án a Zirci járásban szervezett kerékpáros járőrszolgálat a Római fürdő vonzáskörzetében vagyonvédelmi szempontból mindent rendben talált. Negatív tapasztalat azonban, hogy sokan hajtanak be az erdőbe olyan erdőgazdasági utakon is, ahol ezt a kihelyezett KRESZ tábla egyértelműen tiltja. Az ilyen utakon hátrahagyott járművek üzembentartói közigazgatási bírságra számíthatnak, ha közlekedésrendészeti ellenőrzés keretében érik tetten őket a szabálysértés elkövetésén.
Ezzel az általános képpel ellentétben 2018. augusztus 20-án ebédidőben egy út menti vendéglőben az ott egyidejűleg tartózkodó turisták közül három család is bennhagyta táskáit az étterem parkolójában leállított autójában. Az érintett járművek ablaktörlő lapátjai alatt a megelőzési előadó figyelemfelhívó szórólapot hagyott hátra, illetőleg a személyzetet tájékoztatta az általa észleltekről és a járműtulajdonosok magatartásának lehetséges következményeiről.
2018. augusztus 23-án a megelőzési előadó egy közösségi szolgálatot ellátó diák társaságában Herend városát és a Hárskút környéki kirándulóhelyeket vonta ellenőrzés alá kerékpáros járőrszolgálat keretében. Ennek során a parkoló autókat rendben találták. A kerékpárosok körében népszerűsítették a BikeSafe kerékpár-regisztrációs rendszert, a herendi nyugdíjasokat pedig az augusztus 2-án ünnepélyes keretek között átadott új rendőrségi iroda címéről, az ott szolgálatot teljesítő körzeti megbízottak elérhetőségéről tájékoztatták. A helyi porcelán múzeumot felkereső külföldiek részére a Veszprém MRFK által összeállított ötnyelvű prevenciós kiadványt kézbesítették.
Populáris hír 2026. 08. 05 13:08
Ösküi Közös Önkormányzati Hivatal és Öskü Község Önkormányzat
Populáris hír 2026. 07. 31 16:42
Hajmáskérre és Ösküre vonatkozólag
Közszolgálati hír 2026. 08. 12 00:09
Frissítve: 2026.08.10. hétfő 08:00 "Helyreállt a stabilitás" Folyamatosan frissülő tájékoztató az Útirány.hu kezelésében
Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
Populáris hír 2026. 07. 29 09:31
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Hatósági hír 2026. 08. 05 17:27
Naponta frissítve... Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarország teljes területén.
Populáris hír 2026. 07. 06 21:24
FRISSÍTVE! A hőségriasztás meghosszabbodik, szombattól már harmadfokú riasztás lesz érvényben
Populáris hír 2026. 06. 23 17:13
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 08. 03 12:56
FIGYELEM! 2026. augusztus 3. napjával érvényességüket vesztik
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.