Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!

Üdvözöljük Öskü Község Honlapján

Öskü.hu Facebook oldala / mindennap.osku | Telefon: +36 88 588 560

Öskü Község

Hivatalos Weboldala

Az új Napsugár Bölcsőde átadása

Közszolgálati hír

Köszönet az együttműködésért

Ünnepélyes keretes között került átadásra 2023.03.24.-én pénteken az új Napsugár Bölcsőde településünkön.

389 millió forintból valósult meg a kialakítása, ebből több mint 386 millió forint állami támogatás, a fennmaradó, nagyjából három milliót pedig Öskü Község Önkormányzata biztosította.

Öskün először 2018-ban indult egy bölcsődei csoport, mely az óvodában kezdte meg működését. A kisgyermekek bölcsődei elhelyezésére való megnövekedett igény miatt, felmerült a két csoportos intézmény létesítésének gondolata. A kivitelezés végül közbeszerzési pályázat alapján történt. Fontosnak tartottuk, hogy az építők és sok helyi vállalkozó részt vehetett a munkákban.

Köszönet az együttműködésért Ovádi Péter országgyűlési képviselőnek, a lakosságnak, civil szervezeteknek, akik minden tőlük telhetőt megtettek.

Bölcsődénkben elhivatott szakemberek fognak dolgoznak azon, hogy minden gyermek egyénre szabva kapja meg a fejlődéséhez szükséges testi-lelki nevelést, gondozást.

Kívánom, hogy az ösküi családok nyugalommal és bizalommal engedjék kisgyermeküket életük első közösségi helyszínére.

Öskü, 2023.03.28.

Ángyán Tamás
polgármester

Kövess minket Facebookon és légy interaktív!